Minden EGY
Végső soron minden mindEGY. Nem számít, hogy valaki szorongó kötődő, vagy elutasító, sérült vagy rossz mintázatban rögzült. Nem számít, hogy a Plútó vagy a Szaturnusz, ne adj isten a retrogád Vénusz, a hormon, Isten, vagy mások istene okozza-e, ami történik velünk.
Mert ezek csak eszközök, indikátorok a lélek fejlődésének útján. Éppen ezért minden, amit döntünk, ahova sodródunk, akibe beleszeretünk, csupán díszlet.
Minden tett, érzés, gondolat a víz, a csónak és az evező…
És a lényeg nem megérkezni valahova, lenni valahol, hanem rájönni arra: végső soron minden én magam vagyok. Minden létezés, lélegzés, lélek.
Az utolsó körben minden ugyanoda visz, ugyanonnan jön, és nincs is elmozdulás.
A mozgás csupán látszólagos: az isten megfigyeli az istennő táncát (Shiva teret tart Shakti számára).
Én megfigyelem önmagam.
Mégis minden van, ciklikus körforgásban az anyagban, besűrűsödött, megnyilvánult rezgésként, és működik a maga törvényei szerint. Ez a Földön polaritásban, egyensúlyra törekvésben nyilvánul meg. Mindig, folyamatosan, soha el nem múlón, de megváltozón.
Ezért aztán végső soron az sem számít, hogy mit gondolok most, mit érzek, mit hiszek. Van-e, volt-e bűnöm?! Ez a színpad, a díszlet és a szereplők megjelennek benne, amikor a következő felvonáshoz felgördül a függöny.
És eljátsszuk, amit a szerepünk diktál.
És végül minden elmúlik egyszer.
És akkor már a taps sem számít…