Gondolatok a formavilágról
Mi a forma?
Az alaktalan anyag kézzelfogható valóssággá formálása. Struktúra és rendszer közvetlen és közvetett jelentéssel. A manifesztáció végső állomása.
Ebben a világban a formák körülvesznek minket anyagba születésünk kezdetétől, és a fejlődés folyamatában jelentéssel töltik fel a formát. A világ először nem szavakkal, hanem alakzatokkal szól hozzánk. Anyánk mosolya, az ölelés köre, egy szempár mandalája…
A ritmikus ismétlődések mintázata kialakítja bennünk a tér és az idő tiszta formáját, és rendszerbe szervezi az ingerek kaotikus mintázatát. Érdemes megnézni A kismadár (The Miracle Worker) című filmet, amely Helen Keller siket-vak író életéről szól. Van benne egy elképesztően ütős jelenet: víz folyik a kislány kezére, aki szinte megőrül a körülötte lévő káosztól, amit nem ért. A tanítója a kezébe jeleli a víz betűit. A pillanat, amikor a lány megérti az összefüggést a kezét érő víz és a betűk között az a tudati áttörés, amely végső soron mindannyiunknál eljön, és mindig katartikus élmény.
Megszületik a felismerés, hogy a világ dolgai összekapcsolhatók egymással, és ezek a kapcsolatok jelölhetők. Megtanuljuk felismerni, hogy egy esemény összefügg egy másikkal. Egy viselkedés mögött ott van egy szükséglet. Egy ismétlődő élethelyzet mögött egy minta. Egy mintázat mögött pedig gyakran egy olyan belső működés, amelyet addig nem láttunk.
Gyerekkorunk meghatározó ritmusa és a körülöttünk lévő formák alakítanak és terelgetnek minket a felnőttség felé, mely valójában nem korfüggő. Számomra az érett felnőttség a felelősségvállalásról és a tudatosságról szól. Ha visszatekintek, látom a mintákat, melyek az utamat alkotják és azt is, milyen jövőbe visznek. Vállalom, hogy a döntéseim és tudattalan késztetéseim juttattak a jelen pontig. A jövőteremtés a múltban kezdődik, de a felismert mintákat, az életemben megjelenő ismétlődések, formák alapján felismerhetem, hogy hogyan lehetek hatással a saját életem alakulására. Ahogy a természet is megmutatja a maga ritmusában önmagát és évszakonkénti teremtéseit, úgy mi magunk is képesek vagyunk a saját életünk alakzatai között rendszert találni, és azt akár meg is változtatni.
Természetesen mindez mindig egy nagyobb rendszer része is. Én, mint ember egy különálló egységként része vagyok a közösségemnek, a közösségem egy nemzethez tartozik, a nemzetek összekapcsolódnak a Föld sorsával, amely a Naprendszer tagja. A Naprendszer a Tejút-galaxis része, a galaxisunk pedig egy felfoghatatlan méretű világegyetemé. Ahogy a tér tágul, úgy tágul a tudatunk által befogható idő horizontja is.
Ahogy Helen Keller tudati tágulása bekövetkezett, amikor tanára a kezébe jelelte a víz betűit, úgy mi sem tudhatjuk, milyen felismerések várnak még ránk, amelyek továbblendítenek minket a ma ismert formáinkból. Minden új felismerés egy új formát ad annak, amit addig alaktalannak, kaotikusnak vagy érthetetlennek láttunk. A formák nemcsak körülvesznek bennünket, hanem segítenek megérteni a világot. Megtanítanak különbséget tenni, összekapcsolni, felismerni és végül alakítani.
És a forma lehet a kezdet is: egy gondolat formát ölt, egy szándék mozdulattá válik, a mozdulat jelként rögzül, a jel pedig jelentést hordoz. Ha pedig a jelentéshez erős szándék és akarat társul – és Isten is úgy akarja -, akkor már nem csak értelmezni tudjuk a világot, hanem alakítani is.
A mozdulatok és kézjelek nyelve ősi. A kéz egyszerű tartása évezredek óta képes arra, hogy láthatóvá tegye a láthatatlant: szándékot, imát, kapcsolatot. Ezek a mudrák: meghatározott formájuk meghatározott jelentést és szándékot kapcsol össze, és a hagyomány szerint az energia irányításának eszköze is.
Hamarosan megjelenő könyvemben Xaman csillagsziget mágusai a mudrák segítségével manifesztálják a Holdak és az őselemek láthatatlan erejét a fizikai valóságba. Ha belegondolsz, végső soron minden teremtés így kezdődik: gondolattal (érzéssel, szándékkal), szóval és cselekedettel. (Vagy bizonyos tettek elmulasztásával…)
Ahogyan Xaman mágusai a mudrák segítségével formába öntik és megnyilvánítják a láthatatlan erőket, úgy talán nekünk, embereknek is megadatott a lehetőség, hogy ne csupán felismerjük a körülöttünk és bennünk lévő formákat, hanem megtanuljuk, hogyan teremthetünk újakat. Itt kezdődik a jövőteremtésünk: azokban a mintákban, amiket már felismertünk, megértettünk, és amelyekből aztán új irányokat és utakat alakíthatunk.