Féligaz szerelem versben, dalban, prózában egyben, pont, ahogy te vagy bennem.
Tudom, hogy tűzből és vérből kaptalak,
és ahogy beléptél, egy ismerős dallam
vibrált át a lelkemen,
hozzád vonzva tekintetem.
Értelemmel meg nem érthetem,
számokkal szeretném…, de nem mérhetem.
Érzem, és ez az érzelem az őrület határáig sodor
Ez a dallam…
hagyom, hadd szóljon,
rezegjen csak bennem!
Nem kérdezem: leszel-e velem? Maradsz mellettem?
Voltál egyáltalán valaha is enyém?
Nem kérdezem, csak érzem a léted.
Vagy. Ezen a Földön testet öltött lélek.
Szíved visszhangja morajlik lelkemben,
mint ódon templom ősharangja,
amit csak akkor hallasz,
ha csend van benned, körötted.
Ez a dallam. Körülölel.
Ezért nem vágyom rád,
hisz bennem létezel
Nem várok már,
tele vagyok jelenléteddel.
Ahogy mozdulsz bennem,
mint harangból zengő dallam
én benned válok ismerőssé magamnak.
Ilyen vagy:
Nem vihar.
Nem ígéret.
Nem forma.
Egy elzengetett hang.
S az idő is te vagy,
mely sosem jön el
Én pedig vagyok: jelenlét.
Szelíd, tiszta fény.
Csak ülök mozdulatlanul
Míg visszhangzol bennem.
Nem indulok sehova.
Hazataláltam magamban általad.
Itthon vagyok.
Megérkeztem.