A világűr illata
A világűr illata
Földi elfoglaltságaim után, az év egyik legmelegebb napján a Csillagvizsgáló felé vettük az irányt. Volt bennem egy előzetes elképzelés arról, mi vár majd ránk, de persze egészen mást adott, mint amire számítottam. Végső soron mégis különleges élmény lett belőle.
A teleszkóppal először a Hattyú csillagkép fejében található kettőscsillagot figyeltük meg, majd az M13-as és az M3-as gömbhalmazt. Még egy ilyen hatalmas látcső segítségével is „csak” aprócska csillagokat és pókhálószerű, halvány képződményeket láttunk. Aztán befelhősödött az ég, és ezzel egy időre véget is ért a nézelődés.
Artúr, az előadónk ezután átvezetett bennünket a meridiánterembe, ahol az éggömb mellett különféle fizikai kísérleteket is láthattunk.
Tudtátok például, hogy a Nap színképéből bizonyos színek hiányoznak? Nem azért, mert a megkoptak az évezredek alatt, hanem mert a sugárzás egy részét elnyelik a Nap légkörében található kémiai elemek. Ezekből az elnyelési vonalakból pedig következtetni lehet arra, milyen elemek alkotják egy-egy égitest légkörét.
Én ezt először a Randevú a kozmosszal című könyvben olvastam, úgyhogy meglehetősen örültem annak, hogy a magasröptű éjszakai asztrofizikából végre valami ismerős is visszaköszönt.
De a kedvencem egyértelműen a Bolygószimatoló Laboratórium lett.
Itt az egyes égitestek légkörének, illetve gázösszetételének ismeretében próbálják meg elképzelni, milyen illata – vagy éppen orrfacsaró bűze – lenne például a Marsnak, a Titánnak, az Uránusznak vagy akár egy üstökösnek.
És ettől az egész egyszer csak egészen különössé vált. A körülölelő végtelen forróság és a lehűlni képtelen testem egyszerre eltűnt, helyette átvette az uralmat a lángoló és mindent tudni, érteni vágyó szellem.
Mert milyen érdekes dolog is az, hogy földi érzékszerveinkkel próbáljuk elképzelni azt, ami valójában felfoghatatlan távoli térben és időben van tőlünk?!
Szagokat rendelünk távoli bolygókhoz. Színeket képzelünk el olyan világokhoz, amelyeket talán soha nem fogunk megérinteni. Anyagba öntjük azt, ami a földi létezésben nincs jelen. Például a szén folyékony formája… vagy maga a plazma. Megpróbáljuk lefordítani a világegyetem jelenségeit a saját érzékszerveink, a saját tapasztalataink és a saját nyelvünk számára.
És talán éppen ez az emberi megismerés egyik legszebb tulajdonsága.
Szükségünk van arra, hogy a világ érthetővé váljon számunkra. Mérünk, megfigyelünk, összehasonlítunk, elnevezünk, modelleket építünk. Hajt minket a megismerés vágya, a mindent tudni akarás motorja, a kritikai gondolkodás hátszele. Ki tudja, az így megépített eszközzel talán sikerül távolabb jutni, mint az eddig igaznak vélt világ? Kicsiny kis létünk pedig óriásira tágul, és még az is kisebb, mint a valóság. De vajon valóban kisebb?
Szerintem ez az a pont, ahol a tudományos megközelítés elkerülhetetlenül találkozik a metafizikai gondolkodással. Még pontosabban: Hermész Triszmegisztosszal, aki nem annyira „személy”, mint inkább egy hagyományokból összeálló szellemi alak, az ókori Egyiptom és Görögország egymásba fonódó tudásrétegeinek archetípusa, vagy egy beavatási gondolati szint neve.
Az „amint fent, úgy lent, és amint kint, úgy bent” közismert elve alapján végülis elmondható, hogy minél távolabb nézünk, annál inkább a Semmibe botlunk, és minél apróbbra bontjuk, annál kevésbé felfogható a létezése. És közben mégis minden megfejtett titok mögött ott marad egy még nagyobb is.
Mert lehet, hogy képesek vagyunk megmondani, milyen gázok alkotják egy távoli égitest légkörét. Megtanulhatjuk, hogyan nyeli el a fényt egy-egy kémiai elem. Megpróbálhatjuk elképzelni, milyen szaga lenne egy másik világnak.
Mégis ott marad a felismerés: végső soron nem tudunk semmit sem.
Ahogy haladt az idő, szimatolgattuk a bolygók lehetséges légkörének illatát, és hallgattuk Artúr magyarázatait, lassan közeledett az éjfél.
Az előadó kérdéseire addigra sok intelligens úriember adott már jó válaszokat. Egyetlen kérdése maradt csupán, előadásának legvégén:
Mire vágyik és vágyott mindig is minden ember?
Ez volt az egyetlen kérdése, amelyre gondolkodás nélkül tudtam a választ.
Ti tudjátok?